Az ASI története

Az ASI a Madison College-i projektből fejlődött ki, melyet Ellen White útmutatásai alapján Dr. E. A. Sutherland és Percy Magan indított el az Egyesült Államokban. White asszonynak szilárd meggyőződése volt, hogy Madison College fontos szolgálatot tölt be az egyházon belül. Újra és újra kihangsúlyozta, hogy az intézmény önfenntartó szolgálata megalapozásával alternatívát nyújthat az állami iskolák mellett, sőt, ki is válthatja azokat. Ezt az iskolát a Tennessee állambeli Nashville közelében alapították 1904-ben, ám az itt tanulni vágyók száma hamarosan olyan mértékben megnőtt, hogy szükségét látták kihelyezett iskolák és egyéb intézmények létesítésének is szerte az országban. Negyven éven keresztül minden esztendőben elérkezett az a nap, amikor az iskoláknak, szanatóriumoknak, szeretetotthonoknak és a vidéki missziók egyéb vállalkozásainak képviselői eljöttek Madison College-be, hogy részt vegyenek az önfenntartó szolgálattevők találkozóján.



A fordulat 1945-től

A Generál Konferencia 1945 őszén megrendezett ülésén javaslat született arra vonatkozóan, hogy az egyház önfenntartó szolgálattevői egy szervezet keretein belül dolgozzanak tovább, s ezáltal is megerősödjék az egyház szervezete és a kezdeményezések között fennálló kapcsolat. Az évek során a szervezetben folyamatos növekedés és változás ment végbe, melynek kapcsán egyre több olyan laikus hívő is csatlakozott, akik nem a támogató intézmények munkatársaiként dolgoztak.

Az új név

1979-ben a szervezet nevet változtatott, és innentől kezdve ASI-ként (ADVENTIST LAYMEN’S SERVICES AND INDUSTRIES) vált közismertté.